10. Budapesti Emberi Jogi Fórum - 2017. november 28-29.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium 2017. november 28-án és 29-én immáron tizedik alkalommal rendezi meg a Budapesti Emberi Jogi Fórumot. Az előző évekhez hasonlóan a konferencia lehetőséget biztosít az emberi jogok nemzeti és nemzetközi szakértői, kormányzati és nem-kormányzati szervezetek képviselői, valamint tudományos kutatók számára a közös érdeklődésre számot tartó aktuális emberi jogi kérdések megvitatására.
A 10. Budapesti Emberi Jogi Fórum témaválasztását az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának tagjaként tett vállalásaink, aktuális emberi jogi kihívások és a hazánk által prioritásként kezelt területek, úgy mint a kisebbségi jogok és a nők jogai, a fenntartható békét fenyegető terrorizmus és erőszakos szélsőségesség által generált kihívások, valamint az Agenda 2030 keretén belül meghatározott fenntartható fejlődési célkitűzések emberi jogi aspektusai iránti érzékenyítés célja inspirálták. Ennek megfelelően az idei Fórum az alábbi emberi jogi kérdésköröket tűzi napirendjére:
1. Panel: Az emberi jogok biztonsági aspektusai - a fenntartható béke, a fejlődés, a terrorizmus és erőszakos szélsőségesség kontextusában
2. Panel: Kisebbségvédelem és az őslakos népek jogainak konvergenciái – azonosságok és különbözőségek, nemzetközi jogi kötőerővel bíró védelem hiánya
3. Panel: A nők emberi jogainak védelme és érvényre juttatása, az érvényesülést akadályozó tényezők – hatékonyak-e a létező nemzetközi mechanizmusok?
4. Panel: SDG 10: az egyenlőtlenségek felszámolása - a nemzeteken belüli és közötti egyenlőtlenségek, az élelemhez, az egészséghez és oktatáshoz való jog, a gender alapú fizetésbeli szakadék, a legelmaradottabb fejlődő országok helyzetének tükrében.
A konferenciát Dr. Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár 2017. november 28-án 09:00 órakor nyitja meg.
A Fórum helyszíne a Külgazdasági és Külügyminisztérium konferenciaterme. A Fórumon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amelyet legkésőbb 2017. november 24-ig tehetnek meg az érdeklődők az OteV6NjJyQcZW5zekBtZmEuZ292Lmh1 és az uUWanG2mNUkF1dGhAbWZhLmdvdi5odQ== e-mail címeken a „Regisztráció” szó feltüntetésével. A minisztérium biztonsági előírásaira tekintettel a biztonsági ellenőrzéssel egybekötött belépésre a rendezvény mindkét napján 08:30-09:00 óra között lesz lehetőség a konferencia helyszínén: 1027 Budapest, Bem tér 4.
A Fórum angol nyelvű programja és leírása itt olvasható.
28-29 November 2017, 10th Budapest Human Rights Forum
The Tenth Budapest Human Rights Forum will be organized by the Ministry of Foreign Affairs and Trade on 28 and 29 November 2017. As in the past, the conference will bring together national and international human rights experts, representatives of non-governmental and governmental organizations and the academies.
The 10th Jubilee Budapest Human Rights Forum will focus on four topical issues in accordance with the priorities defined in the national pledges regarding Hungary’s membership in the United Nations Human Rights Council, namely the rights of women, minorities and indigenous people, the current challenges of sustainable peace as well as the goal of raising awareness about the human rights aspects of the Sustainable Development Goals with a special focus on the elimination of inequalities (10th Goal).Therefore the participants of the forthcoming Forum will engage in discussions on the following topics:
1. Panel: Security aspects of human rights in the context of sustainable peace, development, terrorism and violent extremism
2. Panel: Protection of minorities and the convergences of indigenous rights - similarities and differences, lack of protection bound by international law
3. Panel: Protection of women’s rights and their implementation, hindering factors of the enforcement - Are the current international mechanisms effective?
4. Panel: Sustainable Development Goal 10: elimination of inequalities from the aspects of inequalities within and among nations, the right to food, health and education, the gender pay-gap and the least developing countries.
H.E. Dr. István Mikola Minister of State for Security Policy and International Cooperation of the Ministry of Foreign Affairs and Trade will open the Forum at 09:00 on 28 November 2017.
The venue of the Forum is the Conference Hall of the Ministry of Foreign Affairs and Trade. The participation at the Forum is subject to prior registration at the latest until 24 November 2017 via e-mail addressed to hInlBzEqamnAUjrkK2VZZW5zekBtZmEuZ292Lmh1 and aoByNZShZ3NNWUkF1dGhAbWZhLmdvdi5odQ== citing “Registration” in the subject line. Security check to access and registration will be available on each day of the event between 08:30-09:00 hours at the venue of the Forum: 1027 Budapest, Bem tér 4.
Click here for the Programme and the Concept Note with practical information.