Az ENSZ Közgyűlése minden év szeptemberében New Yorkban kezdi meg éves ülésszakát. Az általános vita, azaz az úgynevezett magas szintű hét minden évben szeptember harmadik hetében veszi kezdetét. Az általános vitán és annak margóján megrendezett további eseményeken és kísérőrendezvényeken a tagállamok államfői, kormányfői, valamint külügyminiszterei vesznek részt. A közgyűlési időszakokhoz kapcsolódóan megemlíthető, hogy a magyar küldöttség tevékenységét minden évben a kormány által meghatározott, a Magyar Közlönyben megjelenő irányelvek határozzák meg, melyek az egyes kérdéseket érintően egyfajta keretet is nyújtanak a hazai álláspontok becsatornázásához.

Ezen irányelveknek megfelelően vett részt Magyarország az ENSZ Közgyűlés 77. ülésszakának magas szintű hetén is, melynek általános vitáján Novák Katalin köztársasági elnök asszony szólalt fel. A 77. ülésszak plenáris ülésén mondott beszédében Novák Katalin köztársasági elnök asszony emlékeztetett arra, hogy az ENSZ megalakításának legfontosabb célja a béke volt, ahogy ezt a szervezet Alapokmányának I. cikke is tartalmazza.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Közgyűlés 77. ülésszaka általános vitája alkalmából számos  magas szintű eseményen vett részt és  szólalt fel New Yorkban. 2022. szeptember 21-én a kisebbségekkel foglalkozó magas szintű eseményen,  a külügyminiszter felszólalásában kifejtette, a kisebbségi jogok védelmének és előmozdításának kérdése soha nem volt annyira aktuális, mint napjainkban, illetve rámutatott arra, hogy a jelentős számú külhoni magyarságra való tekintettel hazánk számára  prioritás e kérdés. A külügyminiszter felszólalt az ukrán oktatási rendszer revitalizációja témájában megtartott magas szintű donor rendezvényen is: kifejezte Magyarország együttérzését az ukrán gyermekek és családok szenvedései miatt, valamint hangsúlyozta hazánk béke iránti elkötelezettségét és az ENSZ-nek, mint béketeremtési platformnak az egyedülálló jelentőségét. Szijjártó Péter  a magas szintű hét margóján számos további rendezvényen vett részt, illetve tárgyalásokat folytatott az ENSZ számos tagállamának külügyminiszterével.

A 77. ENSZ Közgyűlés elnöke Kőrösi Csaba.