„Strong Borders, Safe Europe!” - Budapesti Migrációs Konferencia

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében 2021. december 10-én került megrendezésre az első Budapesti Migrációs Konferencia (Budapest Conference on Migration 2021) „Strong Borders, Safe Europe!” címmel, a Magyarországon akkreditált misszióvezetők és diplomaták részvételével. A nemzetközi konferencia célja az volt, hogy megfelelő platformot biztosítson a különböző migrációs álláspontok megjelenítésének.


A rendezvényen nyitóbeszédet mondott és közös sajtótájékoztatót tartott Szijjártó Péter miniszter és Michael Spindelegger, a Nemzetközi Migrációs Politika Fejlesztési Központ (International Centre for Migration Policy Development - ICMPD) főigazgatója.

A megnyitót követően a Konferencián három panelbeszélgetésre került sor neves hazai és külföldi előadókkal.

Dr. Dancs Ferenc migrációs kihívások kezeléséért felelős helyettes államtitkár moderálásával az első panelbeszélgetés során a résztvevők előadásokat hallhattak a 2015-ös migrációs válságról és annak következményeiről Hugo Bradytől, az ICMPD vezető stratégiai tanácsadójától, majd ezt követően Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese fejtette ki álláspontját a 2015-ös válságra adott nemzetközi válaszok kapcsán. A panel zárásaként Azbej Tristan üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár mutatta be a Hungary Helps Programot, amely hatékony megoldásnak bizonyul a migrációt kiváltó okok helyi kezelésében, és amely már több százezer ember számára tette lehetővé a helyben maradást.

A második panelbeszélgetésben Dr. Jakab Péter a Külgazdasági és Külügyminisztérium Ázsia és Óceánia Főosztályának főosztályvezetője; Novák-Varró Virág, a Migrációkutató Intézet kutatója és Dr. Wagner Péter a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója folytattak beszélgetést Afganisztán jelenlegi helyzetéről és annak migrációs potenciáljáról, különös tekintettel a szomszédos országokra. A panel moderátora Dr. Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója volt.  

A harmadik panelbeszélgetésben Dr. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója, Balog Gábor r. ezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda Illegális Migráció Elleni Osztályának vezetője és Rodrigo Ballester, a Mathias Corvinus Collegium Európai Tanulmányok Műhelyének vezetője fejtették ki álláspontjukat a migrációhoz kapcsolódó, határokon átívelő bűncselekményekre fókuszálva. Dr. Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatójának moderálásával az előadók bemutatták az embercsempészhálózatok működésének dinamikáját, a radikalizáció migrációt érintő aspektusait, valamint a rendkívül nagy nyomás alatt álló déli határszakasz védelmének kihívásait. 

Az esemény zárásaként dr. Dancs Ferenc helyettes államtitkár osztotta meg gondolatait és ismertette a következetes hazai migrációs álláspontot.

A Konferencia margóján Michael Spindelegger ICMPD-főigazgató és Sztáray Péter biztonságpolitikáért felelős államtitkár ellátogatott Magyarország déli határszakaszához.

Menü

Főoldal

Navigáció