Statisztikai Világnap, 2015. október 20.

Bár a statisztika egy bonyolult, elvont tudományként él a köztudatban, az adatok formájában hozzánk eljutó információk szinte észrevétlenül átszövik mindennapjainkat. Amellett, hogy saját döntéseink jelentős részét a statisztikai adatok által közvetített tényszerű információk alapján hozzuk meg, a hivatalos statisztikák a kormányzati döntéshozás legfőbb eszközeiként közvetetten is befolyásolják életünket. Éppen e jelenségre, a statisztika fontosságára próbálta felhívni a világ figyelmét az ENSZ közgyűlése azzal, hogy 2015. október 20-át és a továbbiakban minden ötödik év ugyanezen napját Statisztikai Világnappá nyilvánította.




Az idei világnap „Jó adatokkal a jobb életminőségért” mottója egyértelműen arra utal, hogy a statisztikai rendszer kiterjesztésével, a hatékony statisztikai módszerek és új technológiák alkalmazásával előállított kiváló minőségű statisztikai adatok az ezek alapján hozható megalapozottabb döntéseken keresztül a társadalom minden tagja számára hasznosak.

A Statisztikai Világnap keretében a statisztika népszerűsítésére egy egész évet felölelő programsorozatot indítunk, amely a 2015. szeptember 19–20-án Nyílt napok a Központi Statisztikai Hivatalban rendezvényünkkel veszi kezdetét.

Bízom benne, hogy kezdeményezésünk eléri célját: megbízható minőségű adatainkkal, webes, illetve nyomtatott tartalmainkkal, valamint a Statisztikai Világnap alkalmából indított programsorozatunkkal sikerül a mottóban megfogalmazott üzenetet átadnunk, és ezáltal közelebb hozni Önökhöz a statisztikát!

Dr. Vukovich Gabriella

elnök Központi Statisztikai Hivatal

Forrás: KSH

A statisztikai világnap alkalmából a KSH, október 20-21-én élő közvetítésen is követhető konferenciát rendez, melynek programja itt érhető el.

A Statisztikai Világnap angol nyelvű honlapja.


Menü

Főoldal

Navigáció