Dr. Mikola István felszólalásai az ENSZ Közgyűlés 71. ülésszaka alkalmából rendezett eseményeken

Dr. Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár az ENSZ Közgyűlésének 71. ülésszaka alkalmával New Yorkba látogatott, ahol több, Magyarország számára kiemelten fontos rendezvényen is felszólalt.

Az államtitkár az EU Külügyi Szolgálatának szeptember 19-i, migrációs témájú kísérőrendezvényén az Európai Bizottság által 2016. június 7-én megjelentetett, a fenntartható fejlődési célok elérését és a migrációt kiváltó okok kezelését célzó programhoz kapcsolódó új beruházási eszköz fontosságáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy napjaink folyamatosan változó világában kiemelten fontos, hogy komplex szemléletmódot kövessünk, s hogy korszerű és gyakorlatias válaszokat tudjunk adni a felmerülő kihívásokra. Az elkövetkezendő 15 évre szóló Agenda 2030 globális célkitűzései is csak az innovatív megoldások révén valósíthatóak meg, amihez szükséges, hogy az előttünk álló kihívásokat új perspektívából szemléljük.

Az államtitkár az EU Külügyi Szolgálatának szeptember 19-i, migrációs témájú kísérőrendezvényén az Európai Bizottság által 2016. június 7-én megjelentetett, a fenntartható fejlődési célok elérését és a migrációt kiváltó okok kezelését célzó programhoz kapcsolódó új beruházási eszköz fontosságáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy napjaink folyamatosan változó világában kiemelten fontos, hogy komplex szemléletmódot kövessünk, s hogy korszerű és gyakorlatias válaszokat tudjunk adni a felmerülő kihívásokra. Az elkövetkezendő 15 évre szóló Agenda 2030 globális célkitűzései is csak az innovatív megoldások révén valósíthatóak meg, amihez szükséges, hogy az előttünk álló kihívásokat új perspektívából szemléljük.

Szeptember 20-án dr. Mikola István részt vett és felszólalt a szélsőséges megnyilvánulások elleni fellépésről szóló magas szintű eseményen. Hozzászólásának középpontjában az oktatás fontossága állt, amely az erőszakos szélsőségesség és radikalizáció megelőzésében megkerülhetetlen tényező. Beszédében az államtitkár üdvözölte az Egyesült Királyság által az ENSZ-nek az erőszakos szélsőségesség megelőzésében betöltött globális vezető szerepének alapelveiről megfogalmazott közös nyilatkozatot.

Az ENSZ védelmi felelősség elve (Responsibility to protect – R2P) témakörben megrendezett konferencián dr. Mikola István kiemelte, hogy Magyarország Kormánya rendkívül fontosnak tartja a vallások közötti párbeszédet és az egyes egyházak közötti együttműködést. A vallási közösségek békés egymás mellett élése kiemelt jelentőségű, ennek megfelelően az e cél megvalósulását elősegítő rendezvények és programok minden esetben támogatandók. Erre kitűnő példa az évente megrendezésre kerülő vallások közti párbeszéd konferencia, amely a hazánkban többségben lévő keresztény és zsidó felekezetek képviselői mellett, a kisebb egyházak képviselőit is megszólítja. Az államtitkár kitért a Közel-Keleten lévő, üldöztetést szenvedő keresztény családokra is, akik számára Magyarország Kormánya támogatást biztosít.

Dr. Mikola István hazánk képviseletében felszólalt az ENSZ által szeptember 21-én az antimikrobiális rezisztencia tárgyában megrendezett magas szintű rendezvényen. Az államtitkár rávilágított, hogy az antimikrobiális gyógyszerekkel szemben kialakuló immunitás napjaink egyik legnagyobb egészségügyi kihívása, amely több, a fenntartható fejlődési célokban megfogalmazott célkitűzés megvalósítását sodorja veszélybe. Felhívta a figyelmet, hogy nem csupán az emberi egészséggel kapcsolatos a probléma, hanem az állat- és növényegészséget, élelmiszerlánc-biztonságot és gazdasági stabilitást is veszélyeztető jelenséggel kell szembenéznünk. A probléma orvoslására új, innovatív megoldások és a kutatás-fejlesztés hathatósabb ösztönzésére van szükség a rezisztencia legyőzése érdekében.

Szeptember 22-én az államtitkár felszólalt az ez év májusában, Isztambulban megrendezett Humanitárius Világcsúcs (World Humanitarian Summit – WHS) utókövetését szolgáló ’Beyond the World Humanitarian Summit: Advancing the Agenda for Humanity’ c. rendezvényen. Beszédében kiemelte hazánk elkötelezettségét a WHS-folyamat céljai iránt, valamint hangsúlyozta, hogy a jelenlegi migrációs válság kiváltó okainak kezelését kell az erőfeszítéseink középpontjába állítani. Ennek megfelelően a nemzetközi fejlesztési törekvéseknek is a probléma által sújtott területek konszolidációjára kell összpontosítaniuk.

A békeműveletek szerepéről szóló konferencia alkalmával a világ legnagyobb regionális biztonsági szervezete, az EBESZ fontosságáról beszélt Dr. Mikola István, amely a krízis-menedzsment és a közvetítés szempontjából bír meghatározó szereppel. Kiemelte, hogy az EBESZ szerepének erősítése támogatandó, a konfliktusok megelőzése és kezelése szempontjából egyaránt. Az ukrajnai konfliktus kapcsán rámutatott, hogy tartós megoldást nem lehet katonai eszközökkel elérni. A téma kapcsán az államtitkár külön méltatta Magyarország jelentős szerepvállalását az EBESZ ukrajnai megfigyelő-missziójában.

(Külgazdasági és Külügyminisztérium)

Menü

Főoldal

Navigáció