Áder János köztársasági elnök beszéde Párizsban, a „COP 21” klímakonferencián

2015. november 30.

Van egy visszatérő álmom. Ebben az álomban a ma még meg nem született unokámmal beszélgetek. Időben 25 évet repülünk előre, ami emberi léptékkel ugyan jelentős, történelmi léptékkel mérve azonban jelentéktelen.

Ő így szól hozzám: Nagypapa, én egy olyan időszakban váltam felnőtté, amikor a klímaváltozás hatásai már közvetlenül veszélyeztetik az emberi civilizációt. Nem hagy nyugodni a kérdés. Vajon 25 évvel ezelőtt Ti megakadályozhattátok volna mindazt, ami mára bekövetkezett? Miért nem hallgattatok a tudósokra? Miért hagytátok figyelmen kívül a kutatási eredményeket?

Hiszen tudtátok, hogy az üvegházhatású gázok mennyisége már 2015-ben olyan magas volt, mint az azt megelőző 800 ezer évben sohasem. Tudtátok azt is, hogy 3 millió évvel ezelőtt a Föld történetében volt már ennél nagyobb mennyiségű széndioxid a légkörben, és azt is tudtátok, hogy mi volt mindennek a következménye.

Mindössze 3 fokkal magasabb földfelszíni hőmérséklet, de 9 méterrel magasabb tengervízszint.

Miért hagytátok figyelmen kívül mindazok előrejelzéseit, akik már a XX. század végén megjövendölték, ha az emberiség nem változtat felelőtlen magatartásán, annak súlyos következményei lesznek?

Aszályok, árvizek,elsivatagosodás, pusztító természeti katasztrófák, éhínség, migráció, háborúk.

Pedig az ezredfordulót követően már ti is minden nap a saját bőrötökön érezhettétek a természet jelzéseit! A tudományos érveken túl ez hogyhogy nem volt elég meggyőző a számotokra?

Hogyhogy nem olvastátok azokat az elemzéseket, vagy ha olvastátok, hogyhogy nem vontátok le belőlük a megfelelő következtetéseket, amelyek azt bizonyították, hogy a klímaváltozásnak súlyos gazdasági következményei is lesznek? Miért nem honosítottatok meg klímabarát technológiákat? Miért nem támogattátok nagyobb mértékben az erre irányuló kutatásokat?

És hogyhogy nem hallottátok meg a világ vallási vezetőinek intéseit, amelyek a jövő generáció iránti felelősségre figyelmeztettek benneteket? Miért vártátok tehetetlenül, hogy bekövetkezzen mindaz, aminek mi már szenvedő alanyai vagyunk?

Nagypapa, miért hagytátok, hogy így legyen? Miért nem cselekedtetek időben?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az elkövetkező napokban eldől, hogy mit tudunk válaszolni ezekre a kérdésekre!

Magyarország államfőjeként és négygyermekes apaként nekem az a célom – és remélem, hogy Önöknek is –, hogy 25 év múlva se az én unokáimnak, se az Önök unokáinak ne kelljen feltenniük ezeket a kérdéseket.

Forrás: http://www.keh.hu/beszedek/2060-Ader_Janos_koztarsasagi_elnok_beszede_Parizsban_a_„COP_21”_klimakonferencian&pnr=1 

Menü

Főoldal

Navigáció