Magyarország elkötelezett az Ábrahám-Megállapodások kiterjesztése mellett

Magyarország továbbra is elkötelezett az Izrael és több arab ország kapcsolatait normalizáló Ábrahám-megállapodások kiterjesztése mellett, s kész részt venni a folyamat előmozdításában - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Münsterben.

A tárcavezető a Vesztfáliai Békekonferencián mindenekelőtt a 375 évvel ezelőtt megkötött vesztfáliai békeegyezményt méltatta, amely az állami szuverenitást tette a nemzetközi kapcsolatok fő alapelvévé, ez pedig szavai szerint Magyarország számára ma is rendkívül fontos.

Felszólalásában ezután hangsúlyozta, hogy hazánk mindig rajtavesztett Kelet és Nyugat konfliktusán, a kormány ezen történelmi tapasztalatok miatt érvel a blokkok közötti civilizált együttműködés és a béke mellett, nem mást képviselve. Rámutatott, hogy a második világháború óta napjainkban legrosszabb a nemzetközi biztonság állapota, csaknem ötven országban dúl fegyveres konfliktus és magas a terrorveszély a világ számos részén.

Aláhúzta: gyakran egyfajta "ördögi kör" figyelhető meg, minthogy a háború éhezést okoz, ami elősegíti a szélsőséges ideológiák terjedését, ennek nyomán migrációs hullámok indulhatnak meg és gazdasági nehézségek alakulnak ki, ami újabb háborúhoz vezethet. Szijjártó Péter a közel-keleti békefolyamatról szóló pódiumbeszélgetésen leegyszerűsítve úgy foglalta össze a kormány álláspontját, hogy "a háború rossz, a béke jó".

Mint mondta, a fegyveres konfliktusok megoldása a tárgyalóasztalnál keresendő, a harctéren csak halál és pusztítás van. Sérelmezte, hogy miközben az európai uniós külügyi tanács ülésén a kontinensen kívüli háborúk esetén azonnal párbeszédre és fegyverszünetre szólítanak fel, Ukrajna ügyében teljesen eltérő a megközelítés. Kitért az Izrael és több arab ország kapcsolatait normalizáló Ábrahám-megállapodásokra is, és aláhúzta, hogy ezek megkötése rendkívül reményteli fejlemény volt, ami demonstrálta, hogy a legtöbb konfliktus esetében van esély a megoldásra, és van még esély a világ ismételt blokkosodásának megelőzésére.

Kiemelte, hogy az egyezmények jelentették az első sikeres béketervet a Közel-Keleten évtizedek teljes reménytelensége után. Ehhez pedig nyitott kommunikációs csatornákra volt szükség, illetve egy olyan bátor vezetőre, aki kész cselekedni még a mainstreammel szemben is. Majd azon benyomásának adott hangot, hogy ha nem Donald Trump, hanem más lett volna az amerikai elnök, akkor talán egész Európa "állva ünnepelte" volna az Ábrahám-megállapodásokat. Emlékeztetett rá, hogy ő volt az egyetlen külügyminiszter, aki részt vett az aláíráson, és sokan kritizálták is amiatt, hogy ott volt "Trump propagandaeseményén".

"De nézzék meg, hogy mi történt azóta! A mai a legreménytelibb helyzet a Közel-Keleten az utóbbi évtizedekben" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az Ábrahám-megállapodásoknak kellene mintává válniuk a többi hasonló konfliktus rendezésében. Majd közölte, hogy ezek nyomán van esély egy újabb súlyos biztonsági kihívás elkerülésére Európában, ugyanis "bár a Közel-Kelet távolinak tűnhet földrajzilag, de mind tudjuk, hogy bármi is történik a Közel-Keleten, annak közvetlen kihatása van Európára is".

"Mi, magyarok továbbra is abszolút elkötelezettek vagyunk a folyamat mellett, s készen állunk segíteni az Ábrahám-megállapodások folytatását, kiterjesztését" - jelentette ki, tudatva, hogy Magyarország egyszerre ápol a stratégiai kapcsolatot a térség arab országaival és szövetségese Izraelnek. Illetve figyelmeztetett, hogy a további sikernek személyi előfeltételei is vannak, de ezek szavai szerint megoldódhatnak a jövő novemberi amerikai elnökválasztáson. "Mivel nem vagyunk amerikaiak, nincs erre befolyásunk, így csak drukkolhatunk, és ezt is fogjuk tenni" - mondta.

A miniszter érintette az ukrajnai háborút is, és kiemelte, hogy annak negatív hatásai rendkívül súlyosak és közvetlenek a szomszédos Magyarországon, ráadásul a harcoknak magyar áldozatai is vannak. "Magyarország véget akar vetni a háborúnak, mert nem akarja, hogy még több ember meghaljon, és különösen, hogy még több magyar meghaljon" - jelentette ki. Ennek kapcsán leszögezte, hogy Európának mindent meg kell tennie azért, hogy megelőzze a konfliktus további globalizációját.

Végül az iráni atomalku újjáélesztését célzó tárgyalásokról szólva aláhúzta, hogy ez javíthatná a globális biztonságot, ezzel szemben Teherán teljes elszigetelése a rosszabb opció. Valamint ismét a párbeszéd fenntartásának fontosságát hangsúlyozta, és azt közölte, hogy jövő héten az ENSZ közgyűlésén iráni és orosz kollégájával is találkozni fog.

Mint mondta, a világszervezetet éppen azért hozták létre, hogy kommunikációs platform legyen az egymással szembenálló felek számára. "Ha kizárjuk a párbeszéd lehetőségét még az ENSZ-en belül is, még a közgyűlés margóján is, akkor nem fogunk egymással többé semmiről sehol beszélni, és én nem gondolom, hogy a nemzetközi politikának ilyen irányba kellene elmennie" - fogalmazott.

(forrás: kormany.hu)

Menü

Főoldal

Navigáció