A demokratikus értékek és elvek egyetemesek, azok érvényre juttatásának módja azonban az államok szuverén döntésén alapszik – hangsúlyozta Mikola István a Demokráciák Közösségének VIII. miniszteri konferenciáján Salvadorban.

2015. július 22-24. között rendezték meg a Demokráciák Közösségének VIII. miniszteri konferenciáját az elnökséget adó Salvador fővárosában, San Salvadorban. A megalakulásának 15. évfordulóját ünneplő szervezet rendezvényén az alapító tag Magyarország képviseletében Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára vett részt.

Kép letöltése
Fotó: KKM

A miniszteri konferencia alkalmat adott konzultációkra a Demokráciák Közösségének alkotópilléreivel - a civil szférával, a magánszektorral, a parlamentekkel és a fiatal generáció képviselőivel. A 2015 utáni fenntartható fejlesztési keretrendszer kapcsán nyilatkozat született a demokratikus értékek és a fenntartható és igazságos társadalmi fejlődés elválaszthatatlan mivolta mellett.

Mikola István államtitkár felszólalásában kiemelte, hogy a szabadságát és függetlenségét negyedszázada visszanyerő Magyarország  elkötelezett a plurális demokrácia védelme és továbbfejlesztése mellett. Hangsúlyozta, hogy a közösen osztott demokratikus értékek és elvek egyetemesek, azok érvényre juttatásának módja azonban az államok szuverén döntésén alapszik.

Az államok különböző, a számukra leginkább megfelelő intézményi és törvényhozási eszközökkel és módszerekkel törekszenek a Demokráciák Közösségének alapdokumentumában, a Varsói Nyilatkozatban közösen meghatározott célok elérésére. Egymás sajátosságainak tiszteletben tartása mellett hazánk a továbbiakban is kész a teljes körű együttműködésre a Demokráciák Közösségének tagállamaival, a demokratikus értékek előmozdítása terén.

A konferencián döntés született arról, hogy a Demokráciák Közösségének elnöki teendőit az elkövetkező két évben az Amerikai Egyesült Államok tölti be.

A rendezvényen Mikola István találkozott Hugo Martinez salvadori külügyminiszterrel, aki megerősítette részvételét az őszi Latin-Amerika fórumon Budapesten.

(Külgazdasági és Külügyminisztérium)