Az évente megrendezésre kerülő „This Human World” című bécsi emberi jogi filmfesztiválra idén december első hetében kerül sor. A fesztivál keretében művészeti és rövidfilmversenyt hirdetnek, melyre 10 és 20 év közötti diákok jelentkezését várják.

A verseny a bécsi ENSZ Információs Szolgálat (UNIS) és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) szervezésében, valamint az Osztrák Szövetségi Oktatási és Nőügyi Minisztérium támogatásával kerül megrendezésre. Célja, hogy az emberi jogokkal kapcsolatos témákat a művészeten keresztül közelebb hozza a fiatalokhoz. Az idei versenyre, melynek fő témája: „Miénk a jövő. Te milyennek látod? – Jövőbeli kilátások és utópia”, osztrák, szlovén, szlovák és magyar középiskolások jelentkezését várják.

Az elkészült műveket - rövidfilmeket, fényképeket, rajzokat, kollázsokat, maketteket és képregényeket - a nagyérdemű közönség december első hetében, a filmfesztivál keretében ismerheti meg. Az eseménynek idén Bécs olyan neves mozijai adnak otthont, mint a Gartenbaukino, a Schikaneder és a Topkino; a zsűrit híres osztrák filmrendezők, színészek és a filmipar képviselői alkotják.

A nevezéseket a iaSiyw7MU3mdGzc2NodWxmaWxtcHJvamVrdEB0aGlzaHVtYW53b3JsZC5jb20= e-mail címen, 2016. június 15-ig várják. Egy osztály több alkotást is benyújthat, ugyanakkor minden pályázati munka külön regisztrációt igényel. A pályázatok benyújtási határideje 2016. október 30.

További információ a mellékelt felhívásban, illetve a fesztivál honlapján érhető el.