Magyarország ásványkincsek helyett, tudástőkéjét kívánja értékesíteni a világpiacon, éppen ezért hosszútávon rendkívül érdekelt abban, hogy jól sikerüljön a Telecom World infokommunikációs konferencia és kiállítás - mondta Mikola István államtitkár a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) által fémjelzett konferenciát megnyitó sajtótájékoztatón.

2015. október 11. 

Mikola István kifejtette, hogy Magyarország a fiatal startupok, a kis- és középvállalkozások (kkv) szerepének erősítését várja a konferenciától, mert ezek aktivitása meghatározó a gazdasági növekedés fenntarthatóságának szempontjából. Elmondta, hogy a résztvevők többek között különböző információs és kommunikációs technikai újdonságokat ismerhetnek meg.

A magyar kkv-k és startupok nemzetközi platformon mutathatják be termékeiket és ötleteiket, az iparági szereplők pedig több mint 80 állami és szabályzó hatósági vezetővel találkozhatnak. A magas rangú delegációban legalább 23 miniszter szerepel, közülük 15 európai országból érkezik, ami azért fontos, mert Magyarország azzal nyerte meg a világkonferencia rendezési jogát, hogy vállalta Európa bekapcsolását a konferenciába.

Mikola István, Houlin Csao és Kara Ákos a Magyar Posta által az ITU Telecom World 2015 konferenciájára kibocsátott bélyeggel

Fotó: Kovács Tamás/MTI

Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár ismertette, hogy 65 országból, több mint 3000 résztvevőre számítanak, az utolsó napon pedig csaknem 1000 egyetemista, fiatal vállalkozó és IT szakember ingyenesen vehet részt a konferencián. A rendezvényen a magyar pavilonban bemutatják a magyar innovációs sikereket és ötleteket, valamint a Digitális Magyarország fejlesztési programot.

Az államtitkár szerint az infokommunikáció és a távközlés világa a magyar gazdaság kitörési pontja lehet. Mint mondta, a digitális technológiák és okoseszközök a mindennapi élet részévé váltak, úgy használjuk azokat, mint régen a golyóstollat.

Houlin Csao, az ITU főtitkára beszédében felidézte, hogy az ENSZ legfontosabb infokommunikációs területen működő globális intézménye idén 150 éves, amelynek Magyarország is alapító tagországa volt. Hangsúlyozta, hogy a 193 tagországot tömörítő ITU a korábbinál nagyobb intenzitással kívánja bevonni munkájába a kis- és közepes vállalkozásokat, valamint az eddiginél is több figyelmet kíván fordítani a különböző infokommunikációs területeken az innovációra, a fejlesztések támogatására.

 

Fotó: Kovács Tamás/MTI

Rámutatott, hogy világszerte a kkv szektor bonyolítja az eladások több mint 95 százalékát, a munkaerő mintegy 70 százalékát foglalkoztatja, és a fejlődő országokban a munkahelyek mintegy 80 százalékát adja.

A sajtótájékoztatót követően bemutatták az ITU 150. évfordulója alkalmából készített emlékbélyeget, valamint a Logiscool előadása keretében egy 11 éves és egy 15 éves tanuló tartott rövid előadást az általuk számítógépre és androidra programozott játékról, ami elmondásuk szerint két órát vett igénybe.

Az október 12-15. Között Budapesten megrendezendő globális eseményen infokommunikációs fejlesztők, kormányzati szereplők, szabályozó hatóságok, vezető iparági szereplők és feltörekvő startup vállalatok találkoznak a legújabb trendek bemutatása, valamint iparági és kormányzati kapcsolatok kialakítása érdekében. A nagy innovációs potenciállal bíró kis és közepes vállalatok és a fiatal tehetségek (Young Innovators Programme) idén kiemelt figyelmet kapnak a rendezvényen.

(MTI)