Nemzetközi konferenciák, események Magyarországon

Magyarország nemzetközi szerepvállalásának a magyar állampolgárok számára talán leginkább kézzelfogható és látható eredményei azok a jelentős nemzetközi konferenciák és magas szintű tanácskozások, amelyeket hazánkban rendeznek.

 

Az elmúlt időszak legfontosabb budapesti, ENSZ-hez köthető nemzetközi eseményei a 2014. március 4-7. között megrendezett „Családi Gazdaságok Globális Fóruma és Világkiállítása, a 2014. november 20-21. közötti VII. Budapesti Emberi Jogi Fórum és a 2015. február 3-5. között szintén Budapesten tartott Humanitárius Világ Csúcstalálkozó (World Humanitarian Summit) Európai Regionális Konzultációja voltak. Az utóbbi két esemény szakmai programjának előkészítésben és a szervezésben is fontos szerepet játszott a Külgazdasági és Külügyminisztérium.



2015-ben is több magas szintű eseménynek ad majd otthont Budapest:

 

Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) Európai Mezőgazdasági Bizottságának 39. ülésszakát 2015. szeptember 22-23. között rendezik meg fővárosunkbam  (http://www.fao.org/europe/commissions/eca/es/)

A Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) Telecom World rendezvényre 2015. október 12-15. között kerül megrendezésre Budapesten, a Hungexpo területén. (http://telecomworld.itu.int/)

2015. November 4. – 7. Tudomány Világfóruma World Science Forum (WSF)  

Idén ismét Budapesten kerül megrendezésre a világ egyetlen olyan tudományos fóruma, amelyen a tudomány képviselői intézményes keretek között, összetett szempontrendszer szerint folytathatnak párbeszédet a társadalommal és a döntéshozókkal. A 2003 óta kétévente megrendezésre kerülő tanácskozás, a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére, a világ legbefolyásosabb tudományos szervezeteinek közös erőfeszítéseként jön létre idén Budapesten. A WSF társszervezői és partnerei: az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO), a Nemzetközi Tudományos Tanács (ICSU), az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC), a Tudományok Világakadémiája (TWAS), valamint az Amerikai Társaság a Tudomány Fejlődéséért (AAAS). http://www.sciforum.hu/


2015. november 17-20. között Budapesten lesz az ENSZ EGB Határvízi Egyezmény Részes Felei 7. Konferenciája

2015 november 12-13. - VIII. Budapesti Emberi Jogi Fórum: 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium 2008 óta minden év őszén megrendezi a Budapesti Emberi Jogi Fórumot. A tanácskozás az előző évekhez hasonlóan lehetőséget biztosít az emberi jogok nemzeti és nemzetközi szakértői, kormányzati és nem-kormányzati szervezetek képviselői, valamint tudományos kutatók számára a közös érdeklődésre számot tartó aktuális emberi jogi kérdések megvitatására. A konferencia egyúttal teret ad hazánknak emberi jogi politikánk, a kapcsolódó jogalkotás és a kedvező tendenciák nemzetközi közösség előtti bemutatására. A konferenciasorozat megszervezésével a KKM komoly nemzetközi elismerést vívott ki. A 150-200 fő részvételével lebonyolított fórumot nemzetközi és hazai szakmai körökben is kiemelt eseményként tartják számon közvetlen régiónkban, de azon túl is egyre nagyobb az érdeklődés övezi. Az eddig megtartott konferenciák tematikáját a nemzetközi emberi jogi fórumok adott évi napirendjén szereplő időszerű témák alkották, esetenként mintegy 30-40 illusztris nemzetközi és hazai előadó bemutatásában. A VIII. Budapesti Emberi Jogi Fórumot 2015 novemberében rendezzük meg.



Menü

Főoldal

Navigáció