Magyarország alakítója az infokommunikációs szektor változásainak

Magyarország nem csak követője, hanem alakítója is az infokommunikációs szektor változásainak a magyar találékonyság és szorgalom sok fontos ugrást eredményezett már az IT világ fejlődésében, megalapozva ezzel Magyarország digitális fejlettségét - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) világkonferenciájának zárórendezvényén csütörtökön, Budapesten.

2015. október 15. 16:43

Hozzátette: a négynapos megaeseményen a világgazdaság legfontosabb szereplői közül olyanok is felvonultak, akiknek a beruházásaiért öldöklő verseny folyik. Annak érdekében, hogy Magyarország - amelynek teljesítménye nagy mértékben függ a külföldi beruházások mennyiségétől és minőségétől - is megállja helyét ebben a versenyben, fenn kell tartani a versenyképességet, aminek meghatározó eleme a digitális fejlettség.     Emlékeztetett, hogy a magyar vállalatokban rejlő potenciál kiaknázása érdekében indította el a kormány a Digitális Magyarország programot, mely négy alappilléren nyugszik: a szupergyors szélessávú infrastruktúra kiépítése, az intelligens városszolgáltatások bevezetése, az informatikai eszközök biztosítása a rászorulók részére, és modell értékű nevelési programok adaptálása.

Kép letöltése
Fotó: KKM, Kovács Márton

A digitális gazdaság megköveteli a megfelelően képzett munkaerőt, az pedig a megfelelő szintű digitális tudást, ezért az államreform keretében végrehajtott informatikai fejlesztések által a magyar kormány - uniós támogatással - legalább 1 milliárd eurót biztosít a következő években a középiskolai oktatás színvonalának növekedése érdekében - ismertette a külügyminiszter.

Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára szintén kiemelte az infokommunikációs és távközlési (IKT) szektor magyar gazdaságban betöltött szerepét, hozzátéve, hogy Magyarország az Európai Unió IKT-szektor élvonalába kíván tartozni.

Kép letöltése
Fotó: KKM, Kovács Márton

Szijjártó Péter, Mikola István és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára megköszönte az ITU budapesti csapatának a rendezvény színvonalas lebonyolítását. Kara Ákos ugyanakkor hangsúlyozta: a siker nem csak a fogadó országé, hanem minden képviselő országé.

Kifejtette: a jól ismert nagyvállalati portékák mögött gyakran az egyetemek tanszékein, kollégiumi szobáiban született ötletek állnak. Az ötletek nélkül nincs újítás, nincs fejlődés, nincs digitális gazdaság, csak önismétlés. A Telecom World konferencia nyílt napján a fiataloknak lehetőségük volt az ingyenes belépésre, melynek keretében csaknem 30 intézmény diákjai ismerkedhettek meg más országok kultúrájával, informatikai teljesítményével a magyar és külföldi vállalkozások legújabb fejlesztéseivel.

(MTI / Külgazdasági és Külügyminisztérium)

Menü

Főoldal

Navigáció