Hangsúlyos magyar jelenlét az ENSZ nők helyzetét vizsgáló bizottságának ülésén

2016. március 14-én indul a Nők Helyzetét Vizsgáló ENSZ Bizottság (Commission on the Status of Women, CSW) két hétig tartó 60. ülésszaka. Bogyay Katalin ENSZ nagykövet elmondta, hogy a nők, családok és lányok védelme tematikában a 60. ülésszak magyar prioritásai központjában a nők és lányok tehetséggondozása, a modernkori rabszolgaság elleni harc, a nők kiszolgáltatottsága és a vízhez való hozzáférés joga, valamint a fenntartható vízgazdálkodás állnak.

A nagykövet ismertette továbbá, hogy a Képviselet ad otthont a Lányok Jogaival Foglalkozó Munkacsoport (Working Group on Girls) találkozójának, továbbá szorosan együttműködik a UN Women-nel, és számos tagállammal, különösképpen Katarral, Lichtensteinnel és Dél-Afrikával.

Az ülésszakon a magyar kormányt Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára képviseli majd. Novák Katalin a tárgyalások mellett részt vesz az EU nőügyi miniszterek találkozóján, miniszteri kerekasztal-vitán, továbbá kétoldalú találkozókon. Az államtitkár vezetésével az ENSZ székházban tehetséggondozás témájában kerekasztal-beszélgetést szervez Magyarország Állandó ENSZ Képviselete az ENSZ gyermekügyi és nőügyi szervezetének vezetőivel.

Magyarország Lichtensteinnel és az Egyesült Államokkal közösen tető alá hozott kísérőrendezvénye keretében kívánja felhívni a figyelmet arra, hogy napjainkban az emberkereskedelem és a modernkori rabszolgaság aránytalanul nagymértékben érinti a nőket és a lányokat világszerte. A panel azt vizsgálja, hogy a tagállamok, a magánszféra és a civil szervezetek együttes igyekezetével hogyan előzhető meg a munkaerő- és szexuális kizsákmányolást célzó emberkereskedelem, valamint hogyan tömhetők be a gyakorlat ütötte rések a modern kori rabszolgaság tilalmát szolgáló nemzetközi normák pajzsán.

A Magyar ENSZ Képviselet Polgár Judit nemzetközi nagymester sakkozóval szervez beszélgetést az ENSZ székházban. A magyar sakkolimpikonnal az ENSZ főtitkár fiatalokkal foglalkozó különleges megbízottja, valamint az ENSZ nőügyi szervezetének képviselője beszélget arról, hogyan érte el sikereit nőként a sakk hagyományosan férfiak által dominált világában.

A vízzel kapcsolatos fenntartható fejlődési célkitűzésekre reflektálva a Magyar ENSZ Képviselet az UNESCO World Water Assessment Programme, a Women for Water Partnership, valamint a Business Professional Women International társszervezésével ad otthont a fenntartható vízgazdálkodás elérésében való női szerepvállalás erősítése, az ezt segítő adatok, infokommunikációs technológiák fontosságának hangsúlyozásáról szóló eseménynek. A modern technológiákat is bemutató rendezvényen részt vesznek a kormányzati, tudományos, üzleti és civil szféra képviselői.

Március 18-án Bogyay Katalin ENSZ nagykövet felszólal a - szintén az UNESCO társzervezésében megrendezésre kerülő - kísérőrendezvényen is, amely a kormányzati, a tudományos, valamint a civil szférának a fenntartható fejlődési vízcél, s annak nőkkel kapcsolatos aspektusainak végrehajtása érdekében való együttműködésével foglalkozik.

Menü

Főoldal

Navigáció