Bővítheti budapesti kapacitását az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága

A kormány június 21-i ülésén megtárgyalta és elfogadta a Magyar Köztársaság Kormánya és az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosának Hivatala (UNHCR) közötti megállapodás módosításáról szóló jegyzőkönyv szövegének véglegesítéséről és kihirdetéséről szóló előterjesztést. A dokumentumot hamarosan kihirdetik.

víteni kívánja az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) a Budapesten 2007 óta működő Globális Szolgáltató Központját, ezért szükségessé vált a szervezettel 2008-ban kötött székhely-megállapodás módosítása is. A Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetőségével, az érintett tárcák bevonásával és az UNHCR Szolgáltató Központjának vezetőjével konzultációk indultak. Ezek eredményeként az UNHCR tovább bővítheti a Budapesten dolgozó munkatársai létszámát, amely jól illeszkedik a kormány azon törekvésébe, hogy hazánk minél több nemzetközi szervezetnek adjon otthont.

A budapesti kapacitás növelése a többi között azért vált szükségessé, mert az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának válaszolnia kell az egyre növekvő migrációs nyomás kihívásaira. Mivel a kialakult helyzet miatt az irodának több feladatot kell ellátnia pénzügyi, számviteli, információtechnológiai, emberi erőforrás és oktatási téren, ezért elengedhetetlen és indokolt, hogy mind területében, mind létszámában bővüljön.

A kormány célja, hogy Magyarországra vonzza a nemzetközi szervezeteket és képviseleteiket, miként ez az Unicef esetében is sikeresen megtörtént. A főváros így egyfajta humanitárius súlypontot jelenthet a nemzetközi színtéren. Nem szólva arról, hogy a nemzetközi szervezetek idetelepülése összhangban van a kormány munkahely-teremtési, valamint a képzett munkaerő hazai foglalkoztatásának előmozdítására és megtartására irányuló programjával. Fontos tényező az is, hogy az UNHCR szolgáltató központ tevékenysége tipikusan „fehér” iparág, a befizetett munkáltatói és munkavállalói adók és járulékok révén ráadásul jelentős költségvetési bevételt generál.

Az eredetileg csupán három éves élettartamúra tervezett szervezetről az 1956-os magyar forradalom leverését követő menekültáradat során bizonyosodott be végleg, hogy állandó működése elengedhetetlen. Az UNHCR az egyik legrégebben hazánkban működő nemzetközi szervezet, így referenciaként szolgál más szervezetek betelepülése kapcsán. A mostani bővítés 3300 négyzetmétert és egyelőre 150 munkatársat jelent, ami a jövőben tovább emelkedhet. A kormány ezzel a bővítéssel is jelezni kívánja, hogy az álláspontja egyértelmű: Magyarország mindenkit befogad, akit a hazájában politikai világnézete, vallása, származása vagy egyéb ok miatt üldöznek, azonban az illegális gazdasági bevándorlókat hazánk nem tudja befogadni.  A kormány a külpolitikáért felelős tárcára bízta a szükséges meghatalmazási okirat kiadását.

(Külgazdasági és Külügyminisztérium)

Menü

Főoldal

Navigáció